A szerzetesrendek sokszínűsége a
Szentlélek gazdag működésének jele az Egyházban. A szerzetesrendek karizmái
Jézus tanításának és tulajdonságának egy-egy jellemzőjét mutatják meg, tárják elénk
és együtt alkotják Krisztus testét. Mind a monasztikus, mind az apostoli
Rendekben szerzetesek élnek, akik egy életre fogadalommal kötelezték el magukat
Krisztus követésére közösségben élnek, szerzetesrendjük meghatározott
szabályzata szerint. A szegénység, tisztaság, engedelmesség fogadalma is közös,
csupán az életformában vannak eltérések, de a lényeg ugyanaz: életük
odaadásával akarnak válaszolni Isten szeretetteljes hívására.
A szerzetesek az imádság emberei,
elsődleges hivatásuk az imádság. A szerzetes nem csupán magáért imádkozik a
kolostorban, hanem elsősorban az egész világért. Minden nap az Isten elé áll és
könyörög irgalomért, békéért, bűnbocsánatért az egész világ számára, minden
emberért. Az Evangéliumban olvassuk, hogy Jézus felment egy hegyre imádkozni és
az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. A monasztikus rendek
életformájukkal az imádkozó Jézust jelenítik meg, míg az apostoli rendek jobban
a tanító, gyógyító, cselekvő Jézust mutatják meg a világnak.
Monasztikus rendek például: a
pálosok, trappisták, ciszterciek, karthauziak, bencések, kármeliták, ágostonos
rendek kontemplatív ága, klarisszák stb.
Apostoli rendek például:
domonkosok, ferencesek, piaristák, Teréz Anya nővérei (Szeretet
Misszionáriusai), szatmári irgalmas nővérek, vincések, szaléziak.
Mi jellemzi a monasztikus- szemlélődő rendeket?
-
Többnyire nagyobb létszámú közösségekben élnek
-
A liturgia, imaórák ünnepélyes végzése
-
Szigorú klauzúra: csak kivételes esetben hagyhatja el a
kolostort
-
Csend, magány
-
Lectio Divina- a Szentírás elmélkedő olvasása
-
Szellemi és kétkezi munka a kolostoron belül
-
Önellátás
-
Vendégfogadás, vendégszeretet
Az ora et
labora- imádkozzál és dolgozzál elve jellemzi a monostorokat. A szüntelen
imádság áthatja a munkát is. A szerzetesközösségben a munka a szegénység és
aszkézis eszményéhez kapcsolódik. Már az első szerzetesközösségekben, a IV.
században Szent Pachomius idején a monostor egy önellátó faluhoz volt
hasonlítható, ahol mindenki hozzájárult a közösség fenntartásához a péktől
kezdve a sarukészítőig. Szláv nyelvterületen a szerzetesek kezdetektől igen
nehéz fizikai munkát végeztek: erdőírtás, kőtörés, építkezés. A szerzetes
számára nincs különbség a szellemi és a fizikai munka között: a zsoltározó
szakács, sajtot készítő trappista szerzetes vagy a tanító bencés között. A
szerzetes imádkozva dolgozik és dolgozva imádkozik. A szemlélődő rendek napirendjében
a legtöbb időt az imádság, zsoltárok imádkozása,
szemlélődés, a Szentírás olvasása teszi ki. Az imádság és munka ritmikus
váltakozása harmóniát, békét, Isten jelenlétében való életet eredményez, melyet
a monostorba betérő vendégek is megtapasztalnak.
Mi jellemzi az apostoli rendeket?
Hasonló élete
van az apostoli rendben élő szerzetesnek azzal a különbséggel, hogy ott a munka
valamilyen apostoli szolgálatot jelent.
Az apostoli
szolgálatot végző szerzetesek azt a Jézust jelenítik meg a világ számára, aki
jóllakatott sok száz embert, gyógyította a betegeket és tanította a
tudatlanokat.
Ez a szolgálat
mobilitást igényel, emberek közötti életet, a kolostor rendszeres elhagyását. A
közös ima és elmélkedés ugyanúgy jelen van az apostoli szolgálatot végző
szerzetes életében csak más hangsúllyal, figyelembe véve az emberek
szolgálatát. Pl. a szegénygondozó nővér a nap kezdetén a szentmisében,
zsolozsmában, elmélkedésben találkozik Isten szeretetével, és ezt viszi, adja
tovább napközben az időseknek, betegeknek, rászorulóknak, gyermekeknek, ahová
a feladata szólítja. Este az Úr elé viszi egész napját, minden történését, Neki
ajánlva a rábízottakat, a szegényeket. A szerzetes mások szolgálatában
szentelődik meg.
Mivel ők
gyakran elhagyják a kolostort, kapcsolatban vannak az emberekkel, másak a szabályaik,
mint a monasztikus rendeknek. Az apostoli Rendeknél azért létezik a szabadság,
hogy fel tudjon frissülni, hogy pihenni tudjon a szerzetes, aki másokért fárad.
A monasztikus
rend nem több vagy jobb a másiknál, és fordítva sem igaz ez. Mindkettőben
eljuthat a szerzetes a szeretet tökéletességére, mint ahogy sok szent élete ezt
mutatja. A szerzetesi élet két arca, a monasztikus és apostoli élet nincs
ellentétben egymással, hanem kiegészíti egymást. A monasztikus rendek az Egyház
erőforrása, olyanok, mint valami energiatermelők. Sok csendes, rejtett életet
élő szerzetes imája és áldozata szenteli meg ezt a világot, teszi termékennyé
az apostoli munkát és az egész Egyházat. A rejtett élet gyümölcsét majd a
mennyországban fogjuk meglátni.
„Az apostolság élete az evangélium szerinti
élet.”(Szent Bazil)
Klimachos Szent János szerint a szerzetes
egyetlen apostoli tevékenysége az életpéldája. Hatása egyszerű létezéséből
fakad.
Ezért a
szerzetes értékessége nem a munkássága, hanem Istennek való odaszenteltsége. A
szerzetes elsődleges szolgálata nem az ezerféle munkát jelenti, hanem az
istendicsérő zsolozsma végzését, bűnbánatot és vezeklést a világ üdvösségéért.
„Az apostolság soha nem egyéni tevékenység,
emberi képességek és erőforrások eredménye, hanem együttműködés Krisztussal,
aki az Egyház egész apostoli tevékenységének forrása és eredete.”(Puskely
Mária: keresztény szerzetesség)
Takács M.
Klarissza
ferences szegénygondozó nővér