Tudomásunk szerint ezt a fogalmat először Boldog II. János Pál pápa használta 1979-ben, amikor szülőhazájában járt. Nowa Hutában – egy hatalmas lakótelepen, ahová nagyon sokan vidékről költöztek be – az ateista politikai hatalom még templomot sem engedett építeni, ezért az emberek cselhez folyamodva építették fel a templomukat. Itt mondta beszédében a Szentatya, hogy egy újfajta evangelizációra van szükség, amely figyelembe veszi e lakótelep sajátos igényeit.
Miben jelent újat az új evangelizáció?
Az új evangelizáció nem jelenti a régi, megfáradt lelkipásztorkodás most odaadóbb, lelkesebb formáját. Erre a megújulásra is szükség van, de a fogalom valódi tartalma arra utal, hogy azokat az embereket igyekszünk megszólítani, akiket megkereszteltek ugyan, de most nincsenek kapcsolatban az Egyházzal. Ebből a tényből fakadóan abban is új ez a lelkipásztori munka, hogy főként felnőtt korúak felé irányuló evangelizációról van szó. Újdonsága továbbá abból is fakad, hogy ezeket a megkeresztelt felnőtteket más módon kell újra evangelizálnunk, mint azokat, akik korábban semmilyen ismerettel vagy tapasztalattal sem rendelkeztek
Istennel és az Egyházzal kapcsolatban. Az új evangelizációban még jelentősebb szerepet kap a személyesség.
Erre azért kell nagy hangsúlyt helyezni, mert mindnyájan más-más személyes okból kifolyólag vesztették el a hitüket vagy kapcsolatukat az Istennel. Természetesen ez a személyesség arra is vonatkozik, hogy a hívők személyes közösségébe, és azon túl az Istennel való személyes közösségre akarja elvezetni az egyént. Azt is szeretnénk hangsúlyozni, miként az Egyház minden tevékenységében, az új evangelizációban is Istené a döntő szerep. A helyes lelkipásztori tevékenység Isten kegyelmi működésére akarja fordítani a figyelmet. Vagyis az új evangelizáció is elsősorban egy kegyelmi kegyelmi folyamat az egyén és Isten között, amelyben a harmadik személy csupán eszköz, de fontos jelentőséggel bír. Ezért mondjuk, hogy az Egyház tanúságtétele és igehirdetése lehet e kegyelmi mű elindítója. Ebben pedig az Egyház minden tagjának szerepe van.
Miként az evangelizációnak, úgy az új evangelizációnak is Jézus az elindítója.
Az Egyház tagjainak a küldést maga Jézus adja. A Názáreti Jézust az Atya küldte hozzánk, emberekhez, aki apostolokat gyűjtött maga köré, és Egyházat alapított, hogy az ő Atyától kapott küldetésének folytatói legyenek a világban. Az Egyház tehát Jézus evangelizációját folytatja, hiszen ez a küldetés hozta létre az Egyházat, ahogy erről a II. Vatikáni Zsinat is tanított: zarándok Egyház természete szerint missziós, mivel ő maga a Fiú és a Szentlélek küldetéséből ered az Atya terve szerint (AG 2).Azért van tehát Egyház, mert van küldetése, és nem az Egyház hozta létre a maga küldetését. A Katolikus Egyház Katekizmusában olvashatjuk:
Az Egyház folytatja, és a történelemben kibontakoztatja Krisztus küldetését, aki azért küldetett, hogy örömhírt vigyen a szegényeknek (KEK 852). Jézus azt kívánja övéitől, hogy legyenek kovász, só, világosság az emberek között. A mindennapokban jelen lenni az evangélium üzenetével a földi élet minden területén; ez az új evangelizáció alapja a hitét és reményét vesztett világban. Az eddig elmondottak ellenére fontos lehet megválaszolni azt a kérdést is, hogy kiknek adta Jézus a küldetést? Kétségtelen, hogy elsősorban az apostoloknak és utódaiknak. Erre vonatkoznak Jézus utolsó szavai is a mennybemenetelekor:
Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket (Mt 28,19)! De ezt jelenti a püspökszentelésben elhangzó intelem is: Vedd az evangéliumot, és hirdesd Isten igéjét nagy türelemmel és tudománnyal! Vagy a szerpapszentelésből ismert buzdítás is:
Miben jelent újat az új evangelizáció?
Az új evangelizáció nem jelenti a régi, megfáradt lelkipásztorkodás most odaadóbb, lelkesebb formáját. Erre a megújulásra is szükség van, de a fogalom valódi tartalma arra utal, hogy azokat az embereket igyekszünk megszólítani, akiket megkereszteltek ugyan, de most nincsenek kapcsolatban az Egyházzal. Ebből a tényből fakadóan abban is új ez a lelkipásztori munka, hogy főként felnőtt korúak felé irányuló evangelizációról van szó. Újdonsága továbbá abból is fakad, hogy ezeket a megkeresztelt felnőtteket más módon kell újra evangelizálnunk, mint azokat, akik korábban semmilyen ismerettel vagy tapasztalattal sem rendelkeztek
Istennel és az Egyházzal kapcsolatban. Az új evangelizációban még jelentősebb szerepet kap a személyesség.
Erre azért kell nagy hangsúlyt helyezni, mert mindnyájan más-más személyes okból kifolyólag vesztették el a hitüket vagy kapcsolatukat az Istennel. Természetesen ez a személyesség arra is vonatkozik, hogy a hívők személyes közösségébe, és azon túl az Istennel való személyes közösségre akarja elvezetni az egyént. Azt is szeretnénk hangsúlyozni, miként az Egyház minden tevékenységében, az új evangelizációban is Istené a döntő szerep. A helyes lelkipásztori tevékenység Isten kegyelmi működésére akarja fordítani a figyelmet. Vagyis az új evangelizáció is elsősorban egy kegyelmi kegyelmi folyamat az egyén és Isten között, amelyben a harmadik személy csupán eszköz, de fontos jelentőséggel bír. Ezért mondjuk, hogy az Egyház tanúságtétele és igehirdetése lehet e kegyelmi mű elindítója. Ebben pedig az Egyház minden tagjának szerepe van.
Miként az evangelizációnak, úgy az új evangelizációnak is Jézus az elindítója.
Az Egyház tagjainak a küldést maga Jézus adja. A Názáreti Jézust az Atya küldte hozzánk, emberekhez, aki apostolokat gyűjtött maga köré, és Egyházat alapított, hogy az ő Atyától kapott küldetésének folytatói legyenek a világban. Az Egyház tehát Jézus evangelizációját folytatja, hiszen ez a küldetés hozta létre az Egyházat, ahogy erről a II. Vatikáni Zsinat is tanított: zarándok Egyház természete szerint missziós, mivel ő maga a Fiú és a Szentlélek küldetéséből ered az Atya terve szerint (AG 2).Azért van tehát Egyház, mert van küldetése, és nem az Egyház hozta létre a maga küldetését. A Katolikus Egyház Katekizmusában olvashatjuk:
Az Egyház folytatja, és a történelemben kibontakoztatja Krisztus küldetését, aki azért küldetett, hogy örömhírt vigyen a szegényeknek (KEK 852). Jézus azt kívánja övéitől, hogy legyenek kovász, só, világosság az emberek között. A mindennapokban jelen lenni az evangélium üzenetével a földi élet minden területén; ez az új evangelizáció alapja a hitét és reményét vesztett világban. Az eddig elmondottak ellenére fontos lehet megválaszolni azt a kérdést is, hogy kiknek adta Jézus a küldetést? Kétségtelen, hogy elsősorban az apostoloknak és utódaiknak. Erre vonatkoznak Jézus utolsó szavai is a mennybemenetelekor:
Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket (Mt 28,19)! De ezt jelenti a püspökszentelésben elhangzó intelem is: Vedd az evangéliumot, és hirdesd Isten igéjét nagy türelemmel és tudománnyal! Vagy a szerpapszentelésből ismert buzdítás is:
Vedd Krisztus evangéliumát, amelynek hirdetője lettél! Ügyelj arra, hogy amit olvasol, hidd, amit hiszel, tanítsd, és amit tanítasz, kövesd is! De nagyot tévednénk, ha ezt a jézusi küldést nem vonatkoztatnánk minden
megkeresztelt emberre, vagyis az Egyház minden tagjára is. Hiszen az evangelizálás, mint láttuk, az Egyház önazonosságának alapja. A bérmálás szentségében erre az evangelizációra külön megerősítést is kapunk a Szentlélek által. Az Egyház küldöttei leszünk az emberek között. A keresztény családnak sajátos küldetése van ezen a téren is. A hitismeret átadásában, de főként a vallásos életforma kialakításában a családé a főszerep. A szülők és a keresztszülők a gyermek keresztelésénél erre ígéretet is tesznek. A keresztény család, mint családegyház / kis egyház valósítja meg az evangelizálást. Végül hadd utaljunk arra is, hogy az Egyház evangelizációs küldetése kivétel nélkül minden emberhez szól, ezért katolicitásának legbensőbb igényéből és Alapítója parancsát követve minden embernek hirdetni akarja az evangéliumot (AG 1). Mivel tudjuk, hogy Isten minden embert üdvözíteni akar, nem mondhatunk le, és nem feledkezhetünk el senkiről. Ezért érzett így Pál apostol is: Adósa vagyok görögnek és pogánynak, tudósnak és tudatlannak (Róm 1,14). Ne hiányozzon tehát plébániai közösségeink életéből az evangelizációs elkötelezettség és készség!
megkeresztelt emberre, vagyis az Egyház minden tagjára is. Hiszen az evangelizálás, mint láttuk, az Egyház önazonosságának alapja. A bérmálás szentségében erre az evangelizációra külön megerősítést is kapunk a Szentlélek által. Az Egyház küldöttei leszünk az emberek között. A keresztény családnak sajátos küldetése van ezen a téren is. A hitismeret átadásában, de főként a vallásos életforma kialakításában a családé a főszerep. A szülők és a keresztszülők a gyermek keresztelésénél erre ígéretet is tesznek. A keresztény család, mint családegyház / kis egyház valósítja meg az evangelizálást. Végül hadd utaljunk arra is, hogy az Egyház evangelizációs küldetése kivétel nélkül minden emberhez szól, ezért katolicitásának legbensőbb igényéből és Alapítója parancsát követve minden embernek hirdetni akarja az evangéliumot (AG 1). Mivel tudjuk, hogy Isten minden embert üdvözíteni akar, nem mondhatunk le, és nem feledkezhetünk el senkiről. Ezért érzett így Pál apostol is: Adósa vagyok görögnek és pogánynak, tudósnak és tudatlannak (Róm 1,14). Ne hiányozzon tehát plébániai közösségeink életéből az evangelizációs elkötelezettség és készség!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése