Szent Ágoston püspök Vallomásainak könyvéből (Lib. 10, 26. 37 – 29, 40: CSEL 33, 255-256)
Ugyan hol találtalak, hogy megismertelek? Nem voltál ugyanis még emlékezetemben, mielőtt téged megismertelek. Hol találtalak volna, hogy megismerhesselek, ha nem magadban, te fölöttem lakozó? Nincs szó itt semmiféle helyről. Közelítünk hozzád, és távolodunk tőled, de helyről sohasem beszélhetünk. Igazságom, ott vagy mindenütt, és irányítod valamennyi tőled tanácsot kérőt, s egy időben felelsz az összes kérdezőnek, a különböző tanácsért rimánkodónak is.
Világosan felelsz, de nem hall mindenki téged világosan. Mindenki tanácsért eseng, amire nézve éppen tanácsot akar, de nem mindig azt hallják az emberek, amit ők szeretnének. Az a legderekabb szolgád, aki nem annyira arra iparkodik, hogy azt hallja tőled, amit ő akar, hanem azt akarja inkább, amit nálad hallott.
Éppen olyan régi, mint örökkön új Szépség: későn gyulladt föl szereteted bennem, íme, belül voltál, én pedig kívül és kint kerestelek. Szépséges világodnak én rútságommal rohantam neki. Velem voltál, de én nem voltam veled. Távol tartottak tőled engem olyan dolgok, amelyek nem léteznének, ha nem volnának benned. Hívtál, kiáltottál, és összetörted süketségemet. Fölcsillámlottál, sugarad rám özönlött, és messze űzted vakságomat is. Illatoztál, én lélegzetet vettem, és már lihegek feléd. Megízleltelek, már éhezek reád, és szomjúhozlak téged. Megérintettél, és békességedre fölgyulladt a vágyam.
Ha majd teljes mivoltommal hozzád ragaszkodom, nem tép többé sem fáradtság, sem fájdalom. Élő lesz életem, és majd egészen veled töltekezik. Fölemeled, akit betöltesz, és mert egészen még nem töltöttél el, önmagamnak is terhére vagyok. Csatáznak siralmat érdemlő örömeimmel örömre méltó szomorúságaim, s nem tudom, melyik félen lesz majd a győzelem.
Jaj nekem, Uram, könyörülj meg rajtam! Hadakoznak gonosz fájdalmaim derék örömeimmel, és nem tudom, hogy melyik részhez pártol a győzelem. Jaj nekem, könyörülj, Uram, rajtam! Jaj nekem! Nem takargatom, íme, sebeimet. Orvos vagy, és én beteg vagyok. Irgalmas vagy, én nyomorult vagyok. Nos, vajon nem küzdelem az ember élete a földön? (Vö. Jób 7, 1). Ki óhajt bajt és nehézségeket? Parancsolod: tűrjük el őket, ámde hogy szeressük is, nem parancsolod. Amit csak tűr az ember, sohasem szereti, ha a tűrést magát talán szereti is. Esetleg örül, hogy tűrhet valamit, de jobban szeretné, ha nem volna mit eltűrnie. Balsorsban jobb napokra vágyakozom, és jó sorsban bajtól rettegek. Hol itt a középút, ahol emberi életünk ne lenne küzdelem? Jaj evilági sikereinknek is, még egyszer, újra mondom, mert a balsorstól való rettegés és a romlandó öröm leskelődik rájuk. Jaj evilági bajainknak is, még egyszer, újra, harmadszor is mondom, mert leskelődik rájuk jobb napokra váró óhajtásunk. Ámde kemény a balsors, és türelmünk könnyen hajótörést szenved. Tehát az ember élete nem szünet nélkül való küzdelem a földön?
Irgalmad nagyságában van csupán minden reménységem.
Forrás: AZ IMAÓRÁK LITURGIÁJA – VIII. hét szerda, olvasmányos imaóra
Ugyan hol találtalak, hogy megismertelek? Nem voltál ugyanis még emlékezetemben, mielőtt téged megismertelek. Hol találtalak volna, hogy megismerhesselek, ha nem magadban, te fölöttem lakozó? Nincs szó itt semmiféle helyről. Közelítünk hozzád, és távolodunk tőled, de helyről sohasem beszélhetünk. Igazságom, ott vagy mindenütt, és irányítod valamennyi tőled tanácsot kérőt, s egy időben felelsz az összes kérdezőnek, a különböző tanácsért rimánkodónak is.
Világosan felelsz, de nem hall mindenki téged világosan. Mindenki tanácsért eseng, amire nézve éppen tanácsot akar, de nem mindig azt hallják az emberek, amit ők szeretnének. Az a legderekabb szolgád, aki nem annyira arra iparkodik, hogy azt hallja tőled, amit ő akar, hanem azt akarja inkább, amit nálad hallott.
Éppen olyan régi, mint örökkön új Szépség: későn gyulladt föl szereteted bennem, íme, belül voltál, én pedig kívül és kint kerestelek. Szépséges világodnak én rútságommal rohantam neki. Velem voltál, de én nem voltam veled. Távol tartottak tőled engem olyan dolgok, amelyek nem léteznének, ha nem volnának benned. Hívtál, kiáltottál, és összetörted süketségemet. Fölcsillámlottál, sugarad rám özönlött, és messze űzted vakságomat is. Illatoztál, én lélegzetet vettem, és már lihegek feléd. Megízleltelek, már éhezek reád, és szomjúhozlak téged. Megérintettél, és békességedre fölgyulladt a vágyam.
Ha majd teljes mivoltommal hozzád ragaszkodom, nem tép többé sem fáradtság, sem fájdalom. Élő lesz életem, és majd egészen veled töltekezik. Fölemeled, akit betöltesz, és mert egészen még nem töltöttél el, önmagamnak is terhére vagyok. Csatáznak siralmat érdemlő örömeimmel örömre méltó szomorúságaim, s nem tudom, melyik félen lesz majd a győzelem.
Jaj nekem, Uram, könyörülj meg rajtam! Hadakoznak gonosz fájdalmaim derék örömeimmel, és nem tudom, hogy melyik részhez pártol a győzelem. Jaj nekem, könyörülj, Uram, rajtam! Jaj nekem! Nem takargatom, íme, sebeimet. Orvos vagy, és én beteg vagyok. Irgalmas vagy, én nyomorult vagyok. Nos, vajon nem küzdelem az ember élete a földön? (Vö. Jób 7, 1). Ki óhajt bajt és nehézségeket? Parancsolod: tűrjük el őket, ámde hogy szeressük is, nem parancsolod. Amit csak tűr az ember, sohasem szereti, ha a tűrést magát talán szereti is. Esetleg örül, hogy tűrhet valamit, de jobban szeretné, ha nem volna mit eltűrnie. Balsorsban jobb napokra vágyakozom, és jó sorsban bajtól rettegek. Hol itt a középút, ahol emberi életünk ne lenne küzdelem? Jaj evilági sikereinknek is, még egyszer, újra mondom, mert a balsorstól való rettegés és a romlandó öröm leskelődik rájuk. Jaj evilági bajainknak is, még egyszer, újra, harmadszor is mondom, mert leskelődik rájuk jobb napokra váró óhajtásunk. Ámde kemény a balsors, és türelmünk könnyen hajótörést szenved. Tehát az ember élete nem szünet nélkül való küzdelem a földön?
Irgalmad nagyságában van csupán minden reménységem.
Forrás: AZ IMAÓRÁK LITURGIÁJA – VIII. hét szerda, olvasmányos imaóra
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése