A Krisztus testéből és véréből való részesedés megszentel minket

Szent Fulgentius ruspei püspöknek Fabianus ellen írt értekezéséből

Az áldozat bemutatásában megvalósul az, amit maga Üdvözítőnk parancsolt, így ír erről a szent Apostol: Urunk, Jézus elárulásának éjszakáján fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: „ Vegyétek és egyétek, ez az én testem, értetek. Ezt tegyétek az én emlékezetemre." Ugyanígy vacsora után fogta a kelyhet, és így szólt: „Ez a kehely az Újszövetség az én véremben. Ezt tegyétek, valahányszor isztok belőle, az én emlékezetemre." Valahányszor ugyanis e kenyeret eszitek, és e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön (l Kor 11,24-26).

Tehát azért mutatjuk be az áldozatot, hogy az Úr halálát hirdessük, és megemlékezzünk róla, aki értünk adta életét. Ő maga mondja: Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért (Jn 15, 13). Mivel pedig Krisztus szeretetből halt meg értünk, a szent áldozat bemutatásakor haláláról megemlékezve azért könyörgünk, hogy a Szentlélek eljövetele által növekedjek bennünk a szeretet. Azért is esedezünk, hogy az a szeretet — amellyel Krisztus oly jóságosán vállalta, hogy értünk keresztre feszítsék — minket is késztessen a Szentlélek kegyelmével, hogy számunkra keresztre szegeztessék ez a világ, és mi is keresztre szegeztessünk e világ számára. Utánozzuk a mi Urunk halálát mi is, hogy miként Krisztus a halálával egyszer s mindenkor­ra meghalt a bűnnek, élve azonban az Istennek él (Róm 6, 10), ugyanúgy mi is új életre keljünk (Róm 6, 4); és miután megkaptuk a szeretet ajándékát, mi is meghaljunk a bűnnek, és éljünk az Istennek.

A nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete (Róm 5, 5). Mert az Úr testéből és véréből való részesedés — vagyis amikor az ő kenyerét esszük és az ő kelyhéből iszunk — arra indít nőinket, hogy haljunk meg e világ számára és életünk Krisztussal el legyen rejtve az Istenben; testünket pedig szegezzük keresztre szenvedélyeivel és bűnös kívánságaival együtt.

így lehetséges az, hogy mindazok a hívek, akik szeretik Istent és embertársukat, ha nem is isznak a testi szenvedés kelyhéből, isznak az Úr szeretetének kelyhéből. Ettől megittasodva, féken tartják testüket, és az Úr Jézus Krisztusba öltözötten nem követik a testi vágyakat, s nem a láthatókra, hanem a láthatatlanokra fordítják figyelmüket, így tehát az iszik az Úr kelyhéből, aki megőrzi a szent szeretetet: enélkül semmi sem használ az embernek, még az sem, ha valaki a testét is odaadná égőáldozatul. A szeretet ajándéka megadja nekünk, hogy valóban azzá is legyünk, amit a szent áldozatban titokzatosan megünnepelünk.