2012. április 13., péntek

Alleluja! Alleluja! Alleluja!

A húsvéti virrasztás csúcspontján elhangzik egy szó, amelyet hamvazószerda óta nem lehetett hallani, de ettől az éjszakától kezdve elkísér bennünket az egész liturgikus év folyamán. Az alleluja héber kifejezés, amelyet az egyház változatlanul, lefordítás nélkül átvett, akárcsak az Ámen-t. A zsoltárokban lelhető fel ez a felkiáltás, amikor az Úr dicséretére szólít fel.
A szó értelmi tartalma semmiképpen sem igazolja önmagában a későbbi nemzedékek számára érthetetlen héber szó átvételét a húsvéti ünneplés kifejezésére. Az őskeresztények valószínűleg mélyen átérezték, hogy a húsvét titka, megváltásunk misztériuma előtt elnémul az ember, nem talál kifejezést, ami némileg fedné a kimondhatatlan tartalmakat. Isten irgalmasságának túláradása olyan csodálatba ejtő felismerés, hogy csak dadogásra, gyermeki gügyögésre futja. A sírgödör sötétségéből ismét felkelt Jézus Krisztus, a legigazibb Napunk. A nagypénteken ránk boruló sötétség után a húsvéti ragyogás örömteli ujjongásra vált. Allelujázásunk annak a reménységnek a kifejezője, hogy közel van már az a nap, amikor a világosság betölti mindazokat a mélyedéseket, amelyek még mindig nagypéntek sötétségében gyötrődnek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése