Isten egyszerű és szegényes életkeretet választott az isteni Ige megtestesüléséhez: Betlehemben, egy istállóban született, sötét éjszaka. Egy vidéki kisvárosban nevelkedett. Mindenről lemondott az Istenember, amikor erre a világra jött, mindenről, csak Máriáról és Józsefről nem, vagyis arról, hogy szerető családba szülessen és abban nevelkedjen. A szeretet roppant fényűzéséről nem mondott le az Isten, mert úgy gondolta, hogy az minden embernek kijár; enélkül megőrülnénk, s még Isten Fia sem lehetne normális ember. Ezért kiválasztotta azt a lányt, akinek a szíve a világon a legfogékonyabb volt Isten csodálatos működésére, és azt a férfit, aki a történelemből valószínűleg egyedül volt képes elfogadni Szűz Mária titkát. Isten nem olyan szülőket választott Fiának, akik két diplomával rendelkeznek, nem fővárosiakat, nem gazdagokat, hanem szegényeket, egyszerűeket, tanulatlanokat, akik ugyanakkor zseniálisak voltak Istenre, és úgy tudtak szeretni, ahogy csak ember szeretni tud a földön. Mária és József között olyan mélységes szeretet volt, melyhez fogható nem volt azelőtt, s nem is lesz soha többé férfi és nő között. Mária főállású anya és feleség, József pedig ugyancsak főállású atya és férj volt.
Ha szép gyermekkorunk és családi otthonunk volt, akkor egészen biztos tapasztalatunk van az édenkertről, mert a boldog gyermekkor hiteles képe, mintegy szentségi jele a paradicsomi állapotnak. A bőrünkön éreztük, hogy feltétlenül szeretve vagyunk, és magától értetődő természetességgel elfogadtuk, hogy létezésünkre igent mondtak. Szüleinknek semmi haszna nem volt akkor belőlünk, semmi céljuk nem volt velünk, elfogadtak, szeretetük elérte létezésünk legmélyét, és ennek mélye mindent beragyogott körülöttünk. Ez az édenkerti megvilágítás. Az a kisgyermek, aki valaha voltunk, úgy tudta, hogy öröktől fogva és mindörökké szeretve van, hiszen a szeretet legbenső természetéből fakadóan örökkévaló.
Nagyon messzire vezet ez a felfedezés. Nyilvánvalóvá teszi, hogy Isten elsősorban az emberen, az emberi szereteten keresztül van jelen a világban. Isten az embert a saját képére és hasonlatosságára teremtette, pontosabban - és ez a látásmód Szent Ferenctől Boldog Scotus Jánoson át napjainkig a ferences rend legnagyobb kincse - a megtestesült Ige képére. Isten legtökéletesebb jelenléte a világban maga Jézus Krisztus. Földi létének csaknem kilenctized része, harminc év csendes tudomásulvétele annak, hogy szeretve van; nyilvános működésének három éve annak kimondása, hogy minket is szeret az Isten általa; háromórányi szenvedése pedig, amikor megbocsátja bűneinket, arra való, hogy bűneink ellenére se féljünk a szeretettől.
Az az édesanya lépi át Názáret küszöbét, aki képes lemondani a karrierről szeretteiért, és sohasem tesz szemrehányást emiatt sem Istennek, sem a férjének, sem a gyermekeinek. Persze nem arról van szó, hogy egy asszonyt be kell zárni a négy fal közé. Mária élete nem igen tetszhet a feministáknak, pedig királynőként élt a családban a két férfi társaságában. Ő adott nekik enni, ő ruházta őket. Ez az igazi méltóság! Az angyalok irigykednének, ha képesek lennének rá. Az a férj lépi át Názáret küszöbét, aki mindennap újra elfogadja feleségét, gyermekeit, életkörülményeit, s nem akar más lenni, mint férj és atya. Van más hivatás férfiember számára? A pap, a szerzetes is jegyesi misztériumot él meg, és lelki atyává válik.
Az a szerzetes lépi át Názáret küszöbét, aki nem csupán szerzetesdit játszik, hanem kész meghalni magának, hogy a mindennapok vértelen vértanúsága által Krisztus életét bontakoztassa ki saját életében. Ez nagyon sokba kerül, de jutalma is nagyon nagy: a szívbéli békesség. A szerzetesség nem egy meghatározott feladatra kiképzett ütőképes csapat, hanem elsősorban testvéri család, melyben a tagok Krisztus iránti szeretetből egymás alárendeltjei.
Az a pap lépi át Názáret küszöbét, aki megtalálja az igazi papi lelkiséget, ami csak egy van, egyetlenegy: "Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!" Nincs más papi lelkiség, csak a misézés, annak félelmetes nagy kihatásaival, ahogyan lassan átjárja a pap idegeit, testét-lelkét, emberi kapcsolatait, amikor is a pap a Krisztus-misztériumba emel mindenkit, akivel találkozik. Hiteles papság is csak közösségben képzelhető el, mint az apostolok korában.
Egy család, egy közösség akkor válik Názáretté, ha megszületett az alapdöntés Isten mellett, és aztán mindennap ennek az erőterében él. Názáretre hatalmas csönd borul. Odaadtuk az életünket, és most éljük a hétköznapokat, és a testvérek közötti kommunikáció is a mélyben zajlik. Názáret lakói Isten irgalmas szeretetének csöndjében élnek. Történetük olyan közösséggé válás, mely közösség az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal. Ez Názáret legvégsőbb mondanivalója.
Barsi Balázs
forrás: Új Ember Magazin
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése