Istálló- vagy szálloda tulajdonos?

Egy rabbi egyszer megkérdezte tanítványait: "Hol van Isten?" A gyerekek összedugták fejüket, hogy megfelelő választ adjanak mesterüknek. Az igazi válasz mégsem született meg. Erre a rabbi úgy fogalmazott: "Isten ott van, ahol befogadják". Szent János evangéliumának bevezetőjében azt mondja, hogy az Ige "övéihez jött, de övéi nem fogadták be". Bölcselkedhetnénk arról, hogy miért nem fogadják be az emberek Istent, vagy arról, hogy miért fogadják be. Gyakorlati életünkre nézve azonban célszerűbbnek tartom, ha átgondoljuk, mi is történt Betlehemben.

Krisztus gyermekkorának evangéliumai egyöntetűen kijelentik, hogy Mária, József és a születendő gyermek számára nem volt hely a betlehemi fogadókban. Nem tudjuk, hogy hány szállója volt Betlehemnek. Tény, hogy az istengyermek egy istállóban jött világra. Egy szálloda és egy istálló között viszont nagy a különbség. Lehetnek egymáshoz közel is, mégis egész világok választják el őket egymástól, és a földrajzi távolság semmiben sem befolyásolja ezen világok terjedelmét. Ilyen szállodákkal manapság is találkozunk. Tulajdonképpen szállodának mondható minden hely, helyzet és egyén, ahova, akihez Isten be akar térni, de nincs hely számára. És bizony gyakran bukkanunk ilyen helyekre. Itt van például Európa. Az Unió alapokmányában nem volt hely Isten számára. De itt vannak a parlamentek, az egyetemek, az üzletek, a hotelok és a korcsmák, az otthonok - és lehet, hogy a mi szívünk is...

Isten az időnk - és az idők - végén aszerint fog bennünket megítélni, hogy a szállodát át tudtuk-e alakítani istállóvá. De nem a luxusszállóknak kell nekirohannunk, hogy szétromboljuk őket. A magunk szállodáján kell alakítanunk.

Az istálló a befogadást jelképezi. Azt a helyet, azt a szívet, ahol befogadják Istent. A mindennapi életben lehetünk tehát szálloda- vagy istállótulajdonosok is. A legnagyobb gond abban rejlik, hogy sokszor egyszerre akarjuk mind a kettőt. Karácsony döntés elé állít bennünket. Nem lehetünk hétköznap szállodatulajdonosok, vasárnap pedig istállótulajdonosok. Hétköznapi életünkben nincs hely az Istennek: fontosabb az üzletelés, terveink megvalósítása, a jólét biztosítása. Vasárnap pedig, amikor egy leheletnyivel több időnk marad Istenre, egy kicsit őt is beengedjük az életünkbe. De sokszor valóban "csak egy kicsit", mert szívünk istállójának ajtaját zárva tartjuk. A fáradságos hét után már nincs erőnk igazán kitárulkozni.

Betlehemi szállodatulajdonosokká válunk, akiknél nincs hely a születendő élet számára, akik nem veszik észre, hogy ajtajukon éppen Isten kopogtatott be. Lehet, hogy már csak a cégért kellene kidolgoztatni, hogy nevünket ráírva felcsavarozzuk saját betlehemi szállodánk ajtaja fölé. Vagy mégsem?

Kívánom minden kedves olvasónak, hogy ne a felirattal bíbelődjön. Egyszerűbb kinyitni az ajtót, nem kell hozzá sem szerszám, sem reklámszakember, sem kirívó felirat - hiszen a szívnek az ajtajáról van szó. Isten betalál oda cégtábla nélkül is, mert ő felismeri a szeretetben történő befogadás cégtábláját.

Harmath Károly OFM

forrás: Új Ember Magazin 2005. jan.-febr. VI. évf. 1. szám 

Előtte gyermekek járták végig a falut, és csengőszóval hívták a Szentmisére a híveket...

Mi az, ami az advent kora reggeli szentmiséinek, az ún. roráté-miséknek egyedülálló atmoszférát ad? A fény! A fény emberemlékezet óta nagy hatással volt az emberre. Különösen a hideg és sötét évszakokban varázsolta el őket – világossággal és meleggel. Szüleink és nagyszüleink nem kis nosztalgiával emlékeznek vissza az adventi reggelekre, amelyeken zsúfolt templomokban, kicsik és nagyok gyertyafény mellett ünnepelték a Karácsony előtti szentmiséket. Egyes vidékeken előtte gyermekek járták végig a falut, és csengőszóval hívták a szentmisére a híveket...
A roráté-mise elnevezése egyébként egy latin miseének kezdő sorából származik, amely így szól: „Rorate coeli de super et nubes pluant iustum!” – „Harmatozzatok, egek, onnan felülről, és ti, felhők, hullassátok az Igazat! Nyíljék meg a föld és teremje az Üdvözítőt, és sarjadjon vele szabadulás is.” (Izajás 45,8) Ezekkel a szavakkal kezdődött a II. Vatikáni Zsinat előtt az adventi Mária-mise. Így maradt ez ma is, évtízedekkel utána, csak nem latinul énekeljük, illetve mondjuk ezeket a sorokat, hanem anyanyelvünkön. A Zsinat tehát nem építette le az adventi roráté-miséket. A magyar Misekönyvben, de más nemzetek misekönyveiben is, változatlanul ott van a roráté-mise szövege.A szombat  Szűz Mária-napja. (Hétfő az angyaloké, kedd Szent Antalé, szerda Szent Józsefé, csütörtök az Oltáriszentséggé, péntek pedig Jézus Szívéé)... Örvendenék, ha minél többen készülnének így, szentmisével, a Karácsonyra! 

  írta: Imre atya 

Fekete István novellájából: Roráte - Rudolf Péter előadásában

Az évszázados egyházi hagyományban Ádvent jelentette az egyházi év kezdetét. Ádventtel indult újra ez a "szüntelen körforgás", amely a keresztény ember életében Jézus élete főbb állomásainak (születés, tanítás, szenvedés, halál, föltámadás, mennybemenetel, Szentlélek elküldése) "újraélését" jelentette. 

Ezen időszak várakozás, vágyakozás jellege. Fölkészülés Karácsonyra, a Messiás földi születésének méltó megünneplésére. A keresztény ember emellett Krisztus második eljövetelét is várja. A világ végén dicsősége és hatalma teljességében megjelenő Krisztus lesz a minden embert érintő utolsó ítélet bírája. Erre szintén készülnie kell erényes és Istenre figyelő, parancsait megtartó élettel, ha meg akar állni az ítélő Krisztus előtt.Az ádventi vallásos gyakorlatok mindezt az előkészületet szolgálják, ezt a kettős várakozást táplálják és tartják ébren.

Az adventi időszak kezdete és hossza nem egységes. A hossza koronként és felekezetenként változó volt: három héttől hat hétig terjedt. Ma a katolikus közösségek négy hét körüli időben állapítják meg. Kezdete régebben november közepére esett (hat hetes időszak), később Szent András napjára (november 30.), az utóbbi időben pedig a november 27 és december 3-a közötti vasárnapra. Így Ádvent hossza 21 és 28 nap között ingadozhat december 25-höz viszonyítva.

Ádvent legelterjedtebb elnevezésének eredete a latin "adventus Domini", azaz "az Úr érkezése, eljövetele" kifejezés, amely Karácsonyra és a világ végi eseményekre utal. Latinosabb ("deákosabb") kiejtéssel szokták még adventnek is nevezni, de a népnyelvben előfordul az ádvint, az edvent és az ádvënt forma is. Magának a latin kifejezésnek, az "adventus"-nak eredeti jelentése valamely méltóság, úr első hivatalos megjelenésére, hivatalba lépésére, uralomra jutására utal.

Ádvent két jellemző "erénygyakorlata" a böjt és az ún. "rorate" mise. A hívő ember úgy készíti föl testét a Megváltóval való találkozásra, hogy megtartóztatja magát az ételtől és italtól. Ádventben ez hetente két napra volt jellemző (szerda, péntek). Az étkezésnek mindig is volt valami ünnepélyes, közösség teremtő (vö.: asztalközösség) jellege, ezért (volt) szokás a nagy ünnepeken, így Karácsonykor is a gazdagabb ünnepi asztal. Az étkezéstől való tartózkodás, illetve a mérsékelt fogyasztás valamiképpen tehát tartózkodás az ünnepléstől, az ember önmagára figyelésének, befelé fordulásának kifejeződése. Amikor valaki az étkezéstől tartózkodik, vagy kevesebbet eszik, akkor azt mindig valamilyen nagy dolog érdekében avagy valamilyen "nagy valaki" (Isten) kegyeinek, jóindulatának elnyeréséért teszi. A böjt önuralmat követel, erőfeszítést, az (ilyenkor persze fokozottan jelentkező) éhség leküzdését követeli meg. Ez az erőfeszítés, ez az áldozat "ajándék" lehet Istennek, esetleg vezeklés az elkövetett bűnökért. A jelenlegi egyházi gyakorlatban a böjt nem az étkezés hiányát, hanem csak korlátozását jelenti: aki böjtöl, az napi háromszor étkezik, de csak egyetlen egyszer lakik jól, továbbá húst nem eszik. A böjt mellett Ádventben szokás volt még az, hogy szombatonként egyáltalán nem ettek húst Karácsonyig ("hústilalom") - függetlenül az aznapi étkezések számától.

Ádvent egyik különlegessége az ún. "rorate" vagy hajnali mise. Ezeket a szentmiséket korán reggel vagy hajnalban tartották. Ma általában reggel 6-kor. A kora reggeli szentmise ezt a népies elnevezést arról a jellegzetes (ószövetségi szentírási szövegen alapuló) énekről kapta, amelyet Ádventben szinte naponta énekeltek, énekelnek: "Harmatozzatok egek onnan felülről" ("harmatozzatok" latinul "rorate") Más népies elnevezések még a hajnali misére: angyali mise, aranyos mise. Hozzá kell még tennünk, hogy a roráte-szentmisék a katolikus egyházban csak az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területén találhatók meg.

 férfikar énekli latinul

Kosztolányi Dezső így ír erről az ünnepről: "Amikor megjön a december, hajnali misét tartotok. A hajnali kék ködben, amely olyan, mint a szilva hamva, süveges, lámpásos emberek bandukolnak a kivilágított kis falusi templomok felé, és teli torokkal énekeltetitek az ’Ó, fényességes szép hajnal’ kezdetű ódon adventi éneket. A nappalok egyre rövidebbek lesznek, a sötétség egyre sűrűbb és hosszabb. És ti azt mondjátok, nem kell félni. Majd jön valaki, aki elűzi a sötétséget, és sose látott fényt gyújt a világnak. Az adventi emberek remélnek, és várják a fényt. A várakozásban kicsordul az ajándékozási kedv. Titokban vásárolják szeretteiknek az emléktárgyakat, hogy szeretettel ünnepeljék együtt a fény születését. És a sötétség mélypontján, december 24-én, amelyet ’szentestének’ neveztek, megrendezitek Jézus születésének mámorában azt a hallatlan és páratlan karácsonyi tűzijátékot, amelynek sziporkái New Yorktól Tokióig látszanak. Akkora az öröm, hogy a világ táncra perdül."

forrás:  consultation magazin

Mit jelent számomra a Betániában dolgozni?

Tavaly nyáron lázasan kerestem munkát a segítő szakmában. Amikor már minden reményem elillant, Ágnes nővér váratlanul felajánlott egy ápolói munkakört a Ferences Betánia Idősek Otthonában. Mivel tapasztalat nélkül, de nagy vággyal indultam ebbe az irányba, ez a lehetőség sokféle félelemmel töltött el: vajon képes leszek rá, sose csináltam még ilyet, nem fogok tudni az idősekkel bánni és hasonlók…

Most, egy év után hálával gondolok vissza az indulás pillanataira, a bizalomra, amit megalapozatlanul vetettek belém. A Betániában nemcsak az a vágyam valósult meg, hogy két kezemmel segíthessek, tehessek valamit a kiszolgáltatott, rászoruló emberekért, de egy olyan közösség tagja lehetek, ahol mindenki szívén viseli a másik ember sorsát.

Az idősgondozás, ápolás előtt egészen más területen dolgoztam. Majdnem három évig telefonos értékesítő voltam egy jól menő cégnél. Irodai környezet, jó fizetés, pénzbeli és nem pénzbeli juttatások… A munkát könnyűnek, ám értelmetlennek találtam. Sokszor éreztem, hogy nem hasznára, inkább kárára vagyok a társadalomnak. Nem éreztem, hogy bármi jót hozzáadnék ehhez a világhoz. Így értelmetlennek láttam bármilyen sikert, előrelépést ezen a területen. A munkahelyi légkör számomra zavaros volt. A közvetlen kollégákkal jó kapcsolatban voltam, úgy láttam, hogy egy részük ugyan élvezi a munkáját, de sokat panaszkodnak a fizetésre, a munkahelyi körülményekre. Mások hozzám hasonlóan a munka értelmetlenségétől szenvedtek. Mivel egy erősen profitorientált vállalatról van szó, főnökeink „hogy vagy?” kérdése általában arra vonatkozott, hogy mit adtunk el aznap. Ez teljesen érthető is, ugyanakkor nekem nem segített abban, hogy meglássam a munkám értelmét. Szó szerint szenvedtem, kínlódtam.

Aztán jött az idősgondozás. Mondjam a mai kor szellemének megfelelően? Nincs előrelépési lehetőség. Nincs szolgálati autó és laptop. Nincs szolgálati telefon és havi étkezési jegyek. Nincsenek hotelos szolgálati utak és üzleti ebédek. Nincs steril, kosztümös, öltönyös munkakörnyezet. A fizetés nem csábító. A munka időközönként fizikailag megerőltető. Most azt kéne mondanom, hogy senkinek nem ajánlom? J Amióta itt vagyok, teljes az életem. Szolgálhatok, segíthetek, tehetek valamit azért, hogy másoknak jobb legyen. És mit kapok én? A legtöbbet: boldog vagyok. Az ember azt gondolná, hogy én nyújtom a segítő kezet. Azt hiszem, ha nem is látványosan, ez valójában fordítva van. A segítő szolgálat átformál. Emberré tesz. Azzá tesz, akivé valójában lennünk kell Isten akarata szerint. Önmagunkká, emberré. A lelkiismeret szava mellett a kollégák mondják meg mikor, hol követtem el hibát, mit hogyan lehet helyrehozni, másként látni. Gyönyörű folyamat.

A kollégák, ápolók és nővérek elhivatottsága bámulatba ejtő. Az életük erről szól: három műszak a családi élet rovására, hétvégi és éjszakai műszakok, szolgálatból szolgálatba. És mégis tőlük tanulom az emberséget. Ők tanítanak, hogyan felejthetem el önmagam és láthatom meg a másik embert. Hogyan érthetem meg a kiszolgáltatott, rászoruló embert, hogyan lehetek támasza. Visszautalva az előzőekre azt mondom: nincs olyan munkakör, ami ennél nagyobb fejlődési lehetőséget rejt magában. Nem ismerek jobb előrelépést, mint előrelépni az emberségben és a szeretetben.

Az Otthon teljes neve magában foglalja, hogy Testvéri Közösség. A közösség megtartó erejét, őszinteséget, tiszta szándékot, gondoskodást, aggódást, szeretetet találtam. Ez nem azt jelenti, hogy mindennapi életünk ölelkezésből és mosolyból áll. Hordozzuk egymást: gondokkal, kétségekkel, örömökkel együtt. Utat mutatunk egymásnak és elfogadunk. A közös együttlétek: karácsony, névnapok, ünnepek, meghittek és „igazik”. Mitől azok, mitől mások ezek, mint az előző munkahelyem ünnepei? Minden alkalommal meghívjuk Istent, legyen velünk, ünnepeljen velünk, minden megbeszélés előtt az Ő Lelkét kérjük, világosítsa meg az utat, ami megoldásra vezet.

Nekem személy szerint az imádság sokat segít. Imával kezdeni a szolgálatot, imával befejezni. Szeretem az éjszakai műszakok csendjét, a kápolnában töltött időt. Egy ilyen éjszaka után mintha nem is én lennék az, aki szolgál. Más vagyok: türelmesebb, gondoskodóbb, szeretőbb. Azt hiszem a segítő szolgálat az imából forrásozik, sok nálam okosabb ember is megmondta ezt, de saját bőrömön tapasztalom. Magunktól nem megy, nem vagyunk rá képesek. Isten viszont gazdagon jutalmazza a jó szándékot, az akaratot, és ha engedem, Ő dolgozik helyettem. Nem tudok ennél szebb „munkát” elképzelni. Csak azt tudom, hogy megéri Isten munkásának lenni 

 
írta: Derzsi Katalin
Ferences Szegénygondozó Nővéreknél civil ápoló

Egy mixelt világból Isten örömébe

Adventi elmélkedés

Mixelt világban élünk, ahol a jó és rossz össze van keverve, mint a tiszta magyar pirospaprika a mérgező anyagot tartalmazó, de olcsó külföldi paprikával. Az összekevert, mixelt pirospaprika a mai világ emblematikus terméke lett. Magyarnak ugyan nem magyar, de azért pirosnak piros, tehát olyan, mintha színtiszta magyar lenne. Lényegét tekintve azonban hamis. És bár "tekintetre szép" (vö. Ter 3,6) - mint ama tudás fája a paradicsomkertben -, valójában veszélyes, életveszélyes!

Mixelt világban élünk, ahol sok keresztény összekeveri a színtiszta krisztusi tanítást a bűnös világ tanításával: a test kívánságával, a szem kívánságával és az élet kevélységével. (1Jn 2,16). Azt hiszi, hogy fennállhat egy mixelt kereszténység is, egy bűnnel kevert kereszténység is. Csakhogy a paprikabotrányból tudhatjuk, hogy a mixelt dolog hamis és életveszélyes. Élvezete tiltott!

A tiszta szerelem és házasság összekeverése a felelőtlen élettársi vagy homoszexuális együttéléssel, vagy a promiszkuitással: ez nem kereszténység.

A tisztes és becsületes megélhetés összekeverése a kapzsi birtoklási vággyal: ez nem kereszténység.

Az embertárs szolgálatának felcserélése és összekeverése a hatalomvággyal, gőggel: ez nem kereszténység.

Tiziano Vecellio: Keresztelő Szent János

A mixelt kereszténység nem kereszténység, csak annak látszik; valójában hamis és életveszélyes. Az örök életet kockáztatja az, aki így akar élni. Ezt a mixelt világot nem a jó Isten teremtette - hisz ő mindent jónak teremtett -, ez a mixelt világ a Sátán műve, aki összekeveri a jót a rosszal. Mit kell tenni ebben a kevert, hamis világban? Vizsgálatot tartani, miként paprikaügyben is történt.

 "Térjetek meg!" (vö. Mt 3,1) - hallottuk Keresztelő János felszólítását, aki egy hasonló mixelt világban élt. A Jordán partjához - ahol keresztelt - kivonult egész Jeruzsálem. Volt ott farizeus is meg szadduceus is, a zsidó törvények szigorú, ámbár önelégült megtartói. Elképzelhetjük, amint csodálkozva körülnéztek, amikor Jánostól ezt hallották: térjetek meg! Ugyan kinek szólnak e szavak? Nekünk biztos nem - gondolhatták magukban a törvény őrei -, hisz mi Ábrahám leszármazottai vagyunk, a zsidó hit eminensei, bennünket semmilyen kritika nem érhet.

És a mai keresztények között vajon nincsenek hozzájuk hasonlók, akik körülnéznek: ugyan kinek szólnak e szavak a megtérésről. Nálam minden rendben, nekem gyónásra sincs szükségem. Erre csak azt lehet kérdezni: miért, te talán már szent vagy? Mert ha nem vagy szent, ami valószínű, akkor igenis szükséged van a megtérésre, azaz irányváltoztatásra.

A megtérés nem más, mint irányváltoztatás. Szent Josemaría Escrivá írja: "ha tudod, hogy ezen az úton - ezzel az olvasmánnyal, ezekkel a társakkal... szakadékba kerülhetsz... akkor miért áltatod magad azzal, hogy mindez talán előnyös képzésed vagy személyiséged kifejlődése szempontjából: Változtass irányt - radikálisan" (Barázda 138).

Verőcei Gábor/MK

forrás: Új Ember Magazin 2005. jan.-febr. VI. évf. 1. szám

  

Hillsong Chapel - Stronger HD (2010)

Kirie eleison

Szent Cecília és a Ferences Szegénygondozó nővér M. Cecília

Cecília (más néven: Cicelle, Célia) római ókeresztény szűz és vértanú, aki a középkor végén lépett a Tizennégy Segítő Szent csoportjába, s egy ártatlan fordítási hiba következtében — mely szerint az esküvőjén ő maga játszott az orgonán –, más értelmezés szerint “szíve a lakodalmi muzsika közepette is csak az Úrnak énekelt“, lett a szent zene védőszentje. 545 óta november 22-én ünnepeljük.

Előkelő nemesi családba született, de már igen kis gyermekként megismerkedett a kereszténységgel, tudatosan kerülte a pogány világot. Szüzességet fogadott, vagyis Jézussal jegyezte el magát, ezenkívül keményen sanyargatta a testét. Az egyházban előénekes és előimádkozó volt. Szülei azonban - a hagyományok szerint a lány megkérdezése nélkül - családi érdekből eljegyezték egy pogány fiatalemberrel, Valériánnal. Csak a nászéjszakán tudta az ifjúnak elmondani nagy titkát és fogadalmát. Valérián nagyon jólelkű volt, kíváncsi lett erre a titokzatos Jegyesre. Még a keresztséget is vállalta. Megkereste az Alexander Severus keresztényüldözése miatt éppen rejtőzködő Orbán pápát, aki nyomban megkeresztelte Valériánt. Boldog öröm szállja meg az ifjút, hiszen most már megvilágosodott előtte a nagy titok. Hazatérve angyal jelenését látta, aki koszorút adott kettejüknek; liliomból és vérvörös rózsából fonva. A koszorú illatát csodálkozva érezte Valériánnak Tibor nevű öccse, aki éppen gratulálni érkezett, de a virágokat nem láthatta; azt ugyanis csak a keresztények láthatják, magyarázták meg neki Cecíliáék. Tibor is megkeresztelkedett.

Megtudta a két ifjú megtérését Róma prefektusa. Egy tisztjével elfogatta őket. A két fiatalember hite azonban olyan csodálatos volt, hogy a tiszt, Maximus is megtért családostól és megkeresztelkedett. Másnap a tiszt is vértanúhalált halt, együtt Valériánnal és Tiborral. A prefektus Cecíliát is elfogatta, de a pogány katonák is megtértek, megkeresztelkedtek a szűz beszéde hatására. 

A sok csodás megtérést már megelégelte a prefektus, Cecíliát ki akarta gyorsan végezni. Először egy fürdő forró gőzével végeztette volna ki, de a tűz kialudt. Ezután lefejezésre ítélte, de három csapás sem tudott végezni a lánnyal. Halálosan megsebesítve maradt a vesztőhelyen, még három napig élt. 230. november 22-én hunyt el, testét először a Calistus katakombába temették, majd a 4. században templomot építettek a tiszteletére a Ceciliusz-ház helyén, vagyis ahol korábban Valérián és Cecília háza állt, és oda vitték át koporsóját. 

1559-ben felnyitották sírját, és testét teljesen épen találták. Szobrát ekkor készítette el Stefano Maderna. Az élethű szobor ma is ott látható üveg szarkofágban a szent templomában, olyan, mintha csak aludna. A templom alatt pedig látható a család ősi házának maradványa.

Cecíliát a középkortól kezdve az egyházi zene védőszentjeként tisztelik.

Händel: Szent Cecília napi óda   Gounod: Szent Cecília mise

 

Ferences Szegénygondozó Nővér volt Adamcsik Izabella, Mária Cecília nővér, aki Egerben született 1909-ben, ebben a városban is halt meg  1995-ben.    Jézus Krisztust és a szegényeket, betegeket, nélkülözőket, hajléktalanokat szolgálta több városban, ahova a diszpozíciókat kapta. Cecília nővérnek is szép hangja volt, kórusban is énekelt, hangszeren is játszott. 

Istenünk, te Izabellát a Ferences Szegénygondozó Nővérek rendjébe vezetted, aki felvehette Szent Cecília nevét.  Szegények és a betegek felkarolására sietett. Add Urunk, hogy erényeit követve mi is igyekezzünk másokkal jót tenni. Add, hogy az ő példáján még sokan lépjenek be a Ferences Szegénygondozó Nővérek Rendjébe.

 A mi  Urunk, Jézus Krisztus által. 

Szűzanya szabója

Nagy Viktor Oszkár és Petrik András filmje

Varga Ottóné a szentkúti Mária szobor exkluzív szabója évek óta. Hitéről, elhivatottságáról vall a kamera előtt. Dokumentumfilm.

Baján, a Ferences Szegénygondozó Nővérek Rendházában történt

Baja, 1939. november 27-ére emlékezzünk most vissza:

27-én nagyon boldog nap virradt a bajai kis názáreti házra. Jóságos Édes anyjuk Szent vizitára jött nagyon tisztelendő Mária Franciska tartományfőnöknő és titkárnője, M. Terézia ludányi főnöknő.

A hivatalos szertartás fogadtatás után meleg szavakkal kérte a nővéreket, hogy törekedjenek minden erejükkel a minél nagyobb tökéletesedésre. Hisz, mint mondta: „Hála Istennek nagyobb baj nincs, de az apróbb tökéletességek miatt nem bírnak haladni. Próbálják meg élet elszántan ragaszkodni napirendjükhöz, szent Regulánk és Konstitúciónkhoz, meglátják, Isten áldása nem marad el, hisz Ő minden szent törekvést ezerszeresen visszafizet.”A lelkek szent tisztogatása, emelése és díszítése mellett édesanyai gondoskodása a nővérek lakására, környezetére is kiterjedt. A legnagyobb aprólékossággal nézett át mindent, nem sajnált fáradtságot, időt. Átrendezte az egész lakást, folyosót. Pár napon át valóságos kis novíciáttá varázsolta az egész házat. Jóságos, meleg szívének egész szeretetével igyekezett a nővérek szívét minél közelebb vonni Istenhez. A nővérek, szeretete sugaraiban, mint egy újra éledtek, s boldogan érezték önmagukban külön-külön is, hogy „a szeretet nem érzi terét”.  5 napi itt tartózkodás után továbbutazott Szekszárdra, hogy lelkének erejével, szívének melegével ott is életet, lendületet, melegséget, szeretetet, erőt vigyen az ottani Máriáknak. Itt hagyott kis csapata a vasúttól visszatérve, könnyezve borult a tabernákulumban élő Ostyai Jézus lábai elé, megköszönte jóságos Édesanyjukon keresztül juttatott kegyelmeit, kegyelmes áldást kérve rá, még hosszú élethez erőt, egészséget kért számára, hogy még nagyon soká összetarthassa, nevelhesse, emelhesse, boldogíthassa kicsi csapatát, hogy ezek így minél áldozatosabban tudják szívükkel Krisztushoz emelni az elveszett báránykákat.  

Tőled távozóknak bánatuk soha nincs,

Szűz Máriához

Ha valami fáj Neked panaszkodom,
kinek mondhatnám,
hallgass meg édes Szűz Anyám.
Nehéz óráimban adj nekem erőt,
hiszen Te vigasztalsz sok-sok szenvedőt.

Nálad minden bűnös oltalmat talál,
a benned bízóknak nem fáj a halál.
Tőled távozóknak bánatuk soha nincs,
akik arra kérnek: Mária segíts!

Hozzád imádkozók árvák anyja vagy,
akinek jósága véghetetlen nagy.
Téged dicsérni nem szűnik a szám,
emelj magadhoz édes Szűz Anyám.

tizenöt gyermeke, köztük öt pap, egy püspök és négy szerzetesnő

Elizabeth Anikuzhikattil, 2006-ban elhunyt férjével, nyolc fiút és hét lányt nevelt fel. Négy lányuk lett szerzetes: ketten a keralai Szent Szív Nővérek közösségéhez csatlakoztak, a harmadik szalézi, a negyedik pedig ferences misszonárius nővér. A fiúk közül hatan lettek papok; a legidősebb a dél-indiai Idukki Egyházmegye püspöke.

A család a földműves telepesek első csoportjával 1949-ben költözött Idukkiba. Egy fa tetején épült, tágas lombházban éltek, mert gyakran kellett vad elefántok és más vadállatok támadásával szembenézniük, akiknek nem tetszett, hogy az emberek betolakodtak a területükre – idézi fel a „hősidőket” az egyik fiú, az 53 éves Joseph Anikuzhikattil SDB, az azarai (Guwahati) Don Bosco Főiskola rektora, a sillongi Szent Szív Teológiai Főiskola tanára. 

A katolikus édesanya nagy türelemmel nevelte gyermekeit, emellett egyedül ápolta legkisebb fiát, aki 19 éves korától a Guillain-Barre szindróma néven ismert, ritka autoimmun-betegségben szenvedett. „Savio ágyban feküdt, és anyánk tizenöt éven át ápolta úgy, hogy egyetlen felfekvése sem volt” – mondja Joseph Anikuzhikattil. 

forrás: Magyar Kurír

Egészen különleges módon közreműködött az Üdvözítő munkájában

A Boldogságos Szűz, aki öröktől fogva, az isteni Ige megtestesüléséhez kapcsoltan, eleve elrendelt Istenanya, a Gondviselés terve szerint az isteni Megváltónak édesanyja lett a földön, másokat messze felülmúló, nagylelkű társa és az Úr alázatos szolgálója. Méhébe fogadta Krisztust, világra hozta, táplálta, bemutatta az Atyának a templomban, és együtt szenvedett kereszten haldokló Fiával: így engedelmességével, hitével, reményével és lángoló szeretetével egészen különleges módon közreműködött az Üdvözítő' munkájában, hogy a lelkek természetfeletti élete helyreálljon. Emiatt anyánk ő a kegyelem rendjében.

Máriának ez az anyasága szüntelenül tart a kegyelem világában attól a beleegyezéstől kezdve, amelyet az angyali üdvözletkor a hite sugallt, és amelyben ó' a kereszt alatt vonakodás nélkül kitartott, egészen addig, amíg be nem teljesül örökre az összes választottak sorsa. Mert mennybevétele után sem szűnik meg betölteni üdvösséges feladatát; és szüntelen közbenjárásával ki eszközöli nekünk az örök üdvösség kegyelmeit.

Anyai szeretetével gondoskodik Fiának testvéreiről, akik még zarándokúton vannak, sok veszedelemben és bajban, amíg el nem érkeznek a boldog hazába. Azért nevezik a Boldogságos Szüzet az Egyházban Szószólónak, Segítőnek, Oltalmazónak, Közvetítőnek. Természetesen ezeket úgy kell érteni, hogy semmit se vonjanak le Krisztusnak, az egyetlen közvetítőnek méltóságából és hatóerejéből, és ahhoz semmit se adjanak hozzá. Mert teremtményt sohasem lehet egy sorba helyezni a megtestesült Igével, a Megváltóval. Amint azonban Krisztus papságában másképpen részesednek a felszentelt szolgák, mint a hívó' nép, és amint az Isten egyetlen jósága a valóságban különféleképpen árad szét a teremt­ményekben, úgy a Megváltó egyedülálló közvetítői tevékenysége sem rekeszti ki, hanem éppen serkenti a teremtményekben az egy forrásból eredő változatos együtt munkálkodást. Szűz Mária betölt ilyen alárendelt feladatot: ezt az Egyház meggyőződéssel vallja, ennek gyümölcsét szüntelenül élvezi, és a hívők lelkére köti, hogy ennek az anyai oltalomnak támogatását felhasználva bensősége­sebben ragaszkodjanak a Közvetítőhöz és Üdvözítőhöz.

 

Boldog vagy, Mária, mert belőled fakadt a ­világ üdvössége. 

Mivel már megdicsőülve örvendezel az Úr színe előtt, járj közben Fiadnál értünk!

forrás: II. vatikáni zsinat Lumen gentium kezdetű, az Egyházról szóló dogmatikai konstitúciójából

Oswald atya egy alkalommal egy lépcsőn kuporgó fázó koldussal találkozott

"Oswald atya egy alkalommal egy lépcsőn kuporgó fázó koldussal találkozott, és szükségét látván ráterítette saját kabátját. Másnap a koldus eladta ezt a kabátot. Ebből tapasztalta meg alapító atyánk, hogy nem elég csak a felszínen segítséget nyújtani a szükséget szenvedőknek, hanem életének alapjaiban kell változást elérni."

Oswald atya felismerte korának szükségletét és az „Egri Norma” által széleskörű összefogásra ösztönözte az állam, a társadalom és az egyház képviselőit. Eszerint a szegénygondozó nővérek munkájukat úgy tudták hatékonnyá tenni, hogy a hivatallal, a különféle szervezettekkel és a község lakosságával együttműködve dolgoztak azon, hogy a társadalom legszegényebbjeit (a hajléktalanokat, a koldusokat, az öregeket, és mindazokat, akiknek nem volt támaszuk…) felkeressék, emberi méltóságukat megőrizve segítsék és életükben melléjük álljanak.

Salve Regina

Szőke Ágnes latintanár[1] ismertetője

Elhangzott a Magyar Katolikus Rádió 2008. 06.17-i adásában

  

Sok vallásos közösségnek szokása, hogy a Szűzanyát a Salve Regina kezdetű, latin nyelvű énekkel köszönti; pontosabban: énekli búcsúzásul a közös imádkozás vagy litánia végén. A szokás nyilván onnan ered, hogy ez szokott lenni a szerzetesek esti imájának záró antifónája a Pünkösd utáni időszakban. De miért énekeljük még mindig latinul? Többek közt azért, mert közismert magyar fordítása, az "Üdvözlégy, Királyné, Irgalmasság Anyja", imaként szép ugyan, de nem vers, és a Salve, Regina dallamára énekelhetetlen.

Nézzük meg, mi olyan lefordíthatatlanul szép ebben a latin szövegben!

A kezdete: salvě, szokásos köszöntés a latinban, de a hangzásában, jelentésében egyaránt szép rěgīna ünnepélyessé teszi. Ez a rěgīna egyébként nem királyné, hanem királynő, tehát önálló hatalommal rendelkező személy. Itt az énekben -- ahogy a Regina női névben is -- a klasszikus latintól eltérően rövid e-vel ejtjük, ahogyan a salve végső magánhangzóját is. Így a Salve, Regina egy verssort, mégpedig adoniszi (tehát "szépséges") verssort alkot. A mater megszólítás a Szűzanya esetében gyakori, de itt most egy gyönyörű fogalommal alkot birtokos szerkezetet. Ez a fogalom a misericordia, amit egyébként a pogány rómaiak is istennőnek képzeltek, szó szerint azt jelenti: könyörülő-szívűség. A szó második eleme ismerős lehet sokaknak: cor -- aminek a ragozási töve cord -- a szívet jelenti sok gyógyszer nevében is. A szívre való utalás után szinte természetes a vita megszólítás, ahogyan a hétköznapi nyelvhasználatban is létezik az "életem!" megszólítás a szeretett személlyel kapcsolatban. De az, hogy a Szűzanyát dulcēdo, azaz édesség megszólítással illeti ez az ének, meglepő és költői fordulat. De hát költemény ez a javából! Ezért lehet, hogy negyedik sora az et spēs nostra (=reményünk) megszólítás után mégegyszer szerepelteti a salvē köszöntést, ezúttal hosszú é-vel, hogy összerímeljen a 2. sor misericordiae szavának é diftongusával.

A következő vesszakban az 1. és a 3. sor cseng össze gondolatritmusában és rímével is: Ad tē clamamus (=hozzád kiáltunk); ad te suspiramus (=hozzád sóhajtunk). Ez az utóbbi szó megint ismerős lehet, mert igekötő nélküli alakjában szerepel a “Dum spiro, spēro" (=amíg élek, remélek) Seneca-mondásban, ami Prohászka[2] püspök úr jelmondata lett. A clamamus és a suspiramus alanyai persze mi vagyunk: exulēs filii Evae, Évának száműzött (ti. A Paradicsomból kiűzött) fiai, gementēs et flentēs, a nyögők és sírók. Ezt a két melléknévi igenevet itt is szabad határozói igenévnek fordítani és végső magánhangzóikat röviden ě-nek ejteni, ahogy a dallam kívánja. Ez a két szó egymással cseng össze, így a szakasz utolsó sora: in hac lacrimarum valle, nem kell, hogy összerímeljen valamivel, ezért a valle szó végének é ejtése (ahogyan azt az éneklőktől sokszor halljuk) szükségtelen és helytelen, hiszen ez a latin vallis (=völgy) szónak a határozós esete, az pedig rövid e-re végződik. Ez a helymeghatározás -- in hac valle = e völgyben -- gyönyörű szóval egészül ki: lacrimarum = a könnyeinknek ebben a völgyében. Ezt persze lehet hagyományosan siralomvölgynek fordítani, de minthogy a magyar könny szó ugyanolyan gyönyörű, mint a latin lacrima, legalább az előző sor nyögve, sírva szavai helyére érdemes lenne beiktatni.

A következő versszak újabb, meghökkentő megszólítással fordul a Szűzanyához. Két sürgető szócska: eia ergo (=nosza hát) után ez következik: advocata nostra. Az advocata szót hiába keresnénk a klasszikus latin szótárában. Ott csak advocatus létezett, a “védelmező férfi", akit (a szó eredeti értelme szerint) odahívott[3] valaki maga mellé, amikor a törvényszék előtt kellett megjelennie. Ez a védelmező esetleg csak tekintélyével, személyes ottlétével védte védencét, de lehetett tanácsadója is. Az idők folyamán az advocatus foglalkozássá vált és “védőügyvéd" értelemben volt használatos. Nőnemű alakja, az advocata a nostra birtokos névmással megtoldva rendkívül sokat mond a Szűzanya szerepéről.

A következő sorok arra kérik őt, hogy illos tuos misericordēs (az ének kedvéért misericorděs -- rövid e-vel) oculos = a te könyörülő szemeidet ad nos converte = fordítsd ránk. Költői és lélektani lelemény, ahogyan a kérésbe újra beleszövődik a könyörületesség, immáron melléknévi alakban, a szem jelzőjeként. Az oculus (=szem) szót egyébként a szemüvegre használt régies okuláré szavunk és orvosi szakszavaink őrzik; a converte meg a konvertál (= átvált) és konvertita (= hitet váltó) szavak miatt lehet ismerős. A második kérés: mutasd meg! (=ostende), összerímel a converte és a jóval előbb elhangzott valle szavakkal. A második kérés tárgya, akit Szűzanyánk majd megmutat számunkra (=nobis) et Jesum (=Jézust is), akinek értelmezője egyben magyarázata is annak, miért a Szűzanya mutassa meg: benedictum fructum = áldott gyümölcsét ventris tui = a te méhednek. A gyermeket gyümölcsnek nevezni a klasszikus latin is szokta, de áldottnak csak a bibliai latin nevezi azt a gyermeket, aki a megváltót jelenti. A benedictus, ami a Benedek és Bence nevekben él tovább, eredetileg azt jelenti: jónak mondott. Az utolsó mondat időhatározója: post hoc exilium (= e száműzetés után) megismétli a száműzött (exul) szót, kissé módosult, főnévi alakban. Közös ősük a talaj és a kifelé szavakból lett, tehát a száműzött az, aki a biztos talajt elveszti a lába alól.

A záró dícséret Szűz Mária (virgo Maria) szép jelzőit sorolja ó felkiáltásokkal: clēmēns (=kegyelmes), pia (= kegyes, mai szóval inkább jóságos) és végül a kezdő sorok dulcedo-ját visszhangzó dulcis, aminek latin alakját a cukornál 250x édesebb édesítőszerre használjuk, magyar megfelelője nincs is.

Végül álljon itt egyben a Salve, Regina latin szövege, mellette az általam készített, énekelhetőbb, verses fordítása!

Salvě, Rěgina, Mater misericordiae, vita, dulcedo, et spēs nostra salvē! Ad tē clamamus, exules filii Evae. Ad tē suspiramus, gementěs et flentěs in hac lacrimarum vallě. Eia ergo, Advocata nostra, illos tuos misericordes oculos ad nos convertě! Et Jesum, benedictum fructum ventris tui nobis post hoc exilium ostende! O, clēmēns, o pia, o, dulcis virgo Maria!

Drága Királynőnk, anyja a könyörületnek, élet, édesség, reményünk, köszöntünk! Hozzád kiáltunk Éva száműzött fiai. Tehozzád sóhajtunk, könnyezve, zokogva ebből a siralomvölgyből. Ezért tehát, szószóló jó Anyánk, sugaraid könyörületes szemednek fordítsad felénk! És Jézust, áldott méhed drága gyümölcsét is, nekünk száműzésünk után mutasd meg! Ó, kegyes, ó jó, ó,édes szép Szűz Mária!

[1] Szőke Ágnes már évtizedek óta tanítja a latin nyelvet nagy sikerrel az Apáczai Csere János Gyakorlógimnáziumban, és eddigi pályafutása során tanítványai révén jelentős eredményeket tudott felmutatni országos latinversenyeken. Könyvei nem véletlenül szerepelnek az ELTE bölcsészkarán a latin nyelv és irodalom tanulmányozói számára kötelező vagy ajánlott irodalomként.

Engedélyével adjuk közre írását.

[2] Prohászka Ottokár volt a Regnum Marianum "megálmodója", szellemi vezetője a kezdetekben

[3] Ezt jelenti szó szerint a hímnemű főnévi formájában

forrás: www.many.hu