2011. július 15., péntek

M. Klarissza nővér hivatása I. rész

- Kicsi korom óta emberekkel akartam foglalkozni. Igazából mindig vágytam arra, hogy a szegényeket, betegeket szolgáljam. Nem tudom meghatározni, hogy mióta. Ebbe nőttem bele. Édesanyám ápolónő, de nem sokat mesélt a munkájáról, az orvosi és a nővéri titoktartás miatt. A munkahelyi problémáit soha-soha nem hozta haza, nem is tudtunk róla. Nagyon komolyan betartotta. A Rendre érdekes módon találtam, 14 éves voltam, amikor ellógtam a bankettről az iskolából a barátnőmmel. Elmentünk Kolozsváron a Barátok Templomába, ahol egyetlenegy barát volt, barna csuhában, és odamentünk hozzá. Megkérdeztünk, hogy mi az a szerzetesi élet és kértük, hogy beszéljen róla. Ránk nézett, behívott a szobájába és elkezdte mondani, hogy az bizony nem olyan könnyű, lemondással jár. Mindenfélét mondott róla, mint egy távoli, megközelíthetetlen dologról. Akkor mondtuk, hogy rólunk lenne szó, mi lehetnénk-e szerzetesek? Azt válaszolta erre: „Ja, hogy erről van szó?” Aztán egészen másképpen kezdett el beszélni róla. De a ’80-as évek végén voltak a Ceausescu-diktatúra legkeményebb évei, ezért nem voltak élő szerzetesi közösségek. Azt mondta, hogy menjünk el Szászvárosba – ott voltak idős nővérek inkognitóban, az Assisi Szent Ferenc Leányaiból –, és oda már egy pár fiatal leányzó elment. Így kezdtem el járni az iskolai szünetekben, télen-nyáron, egy hétre - két hétre közéjük. Merthogy vágytam rá. Isten adta a szívembe ezt a vágyat. Nem éltem ilyen közegben, nem lehetett hallani erről az életformáról, egyszerűen a szívemben az Úristen hívott, közvetlenül és ez a vágy egyre erősebb volt. Akkor már tudtam, hogy ferences szeretnék lenni, mert Szent Ferenc nagyon megérintett, és azt gondoltam, hogy én is így akarok élni, ahogy Ő élt. Ezt a helyi közösségen belül, már eléggé intenzíven éltük. Tehát, hogy mindenünk közös, ne ragaszkodjunk semmihez, nagyon szeressük egymást. A szegényekhez jártunk ki takarítani, énekelni, felvidítani őket, szóval egy nagyon ferences és fokoláre lelkiségű közösséghez tartoztam, ami sokat adott és így nagyon elevenen éltük Szent Ferenc lelkiségét. A Barátok Templomában van egy gyönyörű Szent Klára szobor, és ott mindig kértem a Szent Klárát a hivatásomért, illetve amikor Somlyóra jártam a nagyszüleimhez – ők Somlyótól 20 km-re laknak –, akkor a Szűzanya kezébe is odatettem. 

Kokas Gabriella riportjából

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése