2011. július 19., kedd

M. Klarissza nővér hivatása III. rész


Otthagytam az iskolát, mindent. Annál nagyobb boldogság, mint Jézusé lenni nincs. Ezt most is így gondolom. Eljöttem meglátogatni a barátnőmet, és az ebédnél bejelentettem, hogy kérem a felvételemet. Akkor Gilberta nővér felállt, átölelt és azt mondta, hogy Isten hozott. Beléptem a Rendbe. Ami szép, hogy első perctől kezdve azt éreztem, hogy a helyemen vagyok és hogy hazaértem, megérkeztem. Persze később még voltak küzdelmek, ez egy egészséges folyamat. Pár nap múlva visszamentem édesanyámhoz, és bejelentettem neki az elhatározásomat. Azóta is nagyra értékelem, hogy szabadon hagyott, elengedett. Csak annyit mondott, hogy „Vigyázz, kislányom, hogy meg ne bánd!” Aztán már, amikor jelölt voltam, tett nekem célzásokat, amikor beírattak a nővérek – mert nagyon fiatal voltam – az itteni egészségügyi szakközépiskolába, hogy Szegeden is van eü. iskola, nem kell ezért Esztergomba menni, de soha nem akadályozott meg. Édesapám 15 éves koromban meghalt, tőle nem kellett beleegyezést kérnem. Később az iskolában az igazgató meghívott, hogy menjek el Szatmári Irgalmas Nővérnek, mert ott indul egy kollégium, és ott ingyen lehetnék. Mindent fölkínált, hogy nagyon gondoljam meg, és újra behívott, amikor nemet mondtam, és újra. Amikor a kórházban gyakorlaton voltam, akkor ott is hívtak, hogy menjek oda dolgozni. Szóval ajánlat volt többféle, de azt tudtam, hogy itt a helyem és ez megtartott, akkor is, amikor nem volt könnyű a helyzet. 

Kokas Gabriella riportjából

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése