M. Klarissza nővér hivatása II. rész

Ahogy olvastam különböző rendekről, főleg a Szentek Életéből, Avilai Nagy Szent Terézről, a trappistákról, ferencesekről, domonkosokról, így 16 évesen tisztában voltam, és teljesen megfogalmazódott bennem, hogy én egy apostoli rendbe szeretnék lépni. Merthogy azt a szeretetet, amit én az Úristentől kaptam, azt nagyon-nagyon szeretném továbbadni. Isten nem arra hív, hogy elzárkózzam, hanem, hogy továbbadjam az Ő szeretetét. Ezért azt is tudtam, hogy egy karitatív, apostoli rendbe akarok lépni és azt is, hogy ferences legyen, de hogy hol, melyikbe azt nem. Tudtam, hogy Szászvárosba nem mennék, mert ott nem élhették a nővérek a hivatásukat, mert tilos volt. Érdekes, hogy a ferences atyák már akkor mondogatták, hogy hamarosan valaminek történnie kell, és csodálkoztam, hogy honnan veszik, hogy jönnie kell egy rendszerváltásnak. Aztán itt Magyarországon előbb volt rendszerváltás. Édesanyám készült kijönni, amikor megtudtam, hogy belépett a barátnőm a Ferences Szegénygondozó Nővérekhez, és ez számomra elég volt. Benne volt, hogy ferences és benne volt, hogy szegénygondozó. Ez így teljesen egyértelmű volt számomra, hogy én megtaláltam, amit kerestem. Kijöttünk Magyarországra édesanyámmal, azt mondtam neki, hogy megyek meglátogatni a barátnőmet, de tudtam, hogy azért jövök, hogy belépjek a Rendbe. Még akkor sem mondtam el, amikor már kb. másfél éve készültem, anyukámék láttak valamit, de én erről soha-soha nem beszéltem. Azt is tudtam, hogy miért, mert nagy ellenállásba ütköznék. Ha nem engedtek volna el, mert kiskorú voltam, akkor elhatároztam, hogy elszököm. Ez számomra nem volt kérdés. Tudtam, hogy senki sem tud megállítani, mert a hang már nagyon erős volt bennem, és semmi keresnivalóm sincs a világban.

Kokas Gabriella riportjából